1.nap: Budapest-Krakkó
Elutazás Budapestről a kora reggeli órákban a Vác-Balassagyarmat-Ipolyság-Besztercebánya útvonalon. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Lengyelországba. Érkezés a kora délutáni órákban Krakkóba, mely az ország második legnépesebb városa és történelmi központja már 1978-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.Az ódon szépségű városban rengeteg a felfedezni való vár a látogatókra. Az óváros gyönyörű utcáin sétálva ismerkedünk a Világörökség által védett egykori koronázó várossal, melynek főtere létrejöttekor Európa legnagyobb terének számított, és ma is a város lüktető szíve, melynek szélén kávéházak és boltok sorakoznak, közepén pedig Lengyelország legrégebbi kereskedőháza, a Posztócsarnok és a városháza található. Városnézésünk során megtekintjük a Mária templomot a felbecsülhetetlen értékű 5 szárnyú gótikus faragott oltárral, majd szabadidő a fahéjillatú, karácsonyi díszbe öltözött belvárosban. Séta a karácsonyi vásári forgatagban. Szállás elfoglalása az esti órákban.
2. nap: Zakopane-Besztercebánya-Budapest
Reggeli után a „Lengyelország téli fővárosa” címet viselő Zakopane festői fekvésű városába indulunk, mely a Tátra, az ország legmagasabb hegyvonulatának lábainál fekszik. A több mint 2000 méter magas hegycsúcsok között meghúzódó hangulatos település, a központjában található gorál faházakkal olyan, mint egy ékszerdoboz. A bájos hegyi városka belvárosa kicsi, így könnyű sétával hamar bejárható. A hangulatos falusi piacon mesterien kidolgozott bőrárukat, egyedi kézműves termékeket és dekoratív fafaragványokat kínálnak. Kihagyhatatlan specialitás a helyiek által készített finom sajt, melyet természetesen meg is kóstolhatunk. Az oscypek legtöbbször gyönyörűen nyomott díszes formában (többnyire henger vagy orsó) kapható a tradicionális, guruló fabódékban. Kóstoljuk meg a grillezett oscypek sajtot áfonyalekvárral, igyunk egy fűszeres forralt bor, vagy tegyünk egy próbát a forró gyömbéres sörrel. Szabadidő, vásárlási lehetőség a város hangulatos főutcájában, majd továbbutazás Besztercebányára. Rövid séta az adventi vásárban, majd hazautazás. Érkezés Budapestre az esti órákban.
BEUTAZÁSI FELTÉTELEK: Szlovákia Lengyelország
Utazás: Az utazás emelt szintű autóbusszal történik, - video, vagy DVD, büfé. Indulás: Budapest, Déli pályaudvar, Koronaőr köz.
Felszállási lehetőségek:
Budapest - Déli Pu. Koronaőr köz 05.40
Vác - Központi pályaudvar-Toronyház 06.40