Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak! |
Vidéki felszállási lehetőségekről, kérjük, érdeklődjenek! A felszállási helyek az indulást megelőző 7 napon belül már nem módosíthatóak! |
1. nap:
Indulás 06.00 órakor Budapestről, a Hősök teréről. Folyamatos utazás, útközben rövid megállókkal. Utunk Temesvárra vezet, ahol megtekintjük a Szentháromság szobrot (pestis oszlop), a Szent György székesegyházat a barokk Dóm téren. Utána séta a belvárosban, ahol megtekintjük a szecessziós Opera épületét majd látogatást teszünk Románia legnagyobb ortodox katedrálisában. Folytatjuk tovább utunkat Búziásfürdőre, ahol rövid sétát teszünk a valamikori híres fürdővárosban, amelynek több alkalommal volt fürdővendége Deák Ferenc. Szállás elfoglalása Temesváron.
2. nap:
Reggeli után egy nosztalgiavonatozásra hívjuk meg a kedves utasokat, Oravicabánya és Stájerlakanina közötti csodálatos vidéken. A vasútvonalat a XIX. század közepén építésekor ,,bánáti Semmeringnek" nevezték. A vonat a mintegy 34 kilométeres távot 10 völgyhídon és 14 alagúton keresztül teszi meg, miközben 337 métert emelkedik. A vonatozás után folytatjuk utunkat és Bánság legmagasabb hegységébe a Szemenik-hegységbe látogatunk. A hegységet a csodálatos környezeteben átszelő 60 km hosszú Transz Szemenik uton szeljük át. Útközben pihenőt tartunk a csodás látványt nyújtó Gozna víztározó partján, ahol egy helyi ebéd elfogyasztására is lesz lehetőségünk. Innen utunk a Temes folyó völgyén és a Cserna folyó völgyén keresztül Herkulesfürdőre vezet. Szállás elfoglalása.
3. nap:
A reggeli elfogyasztása után utazás Orsovára, ahol hajóra szállunk és egy gyönyörű sétahajózás alkalmával a Duna egyik csodálatos szurdokvölgyét, a Kazán-szorost ismerjük meg, amely Jókai Mórt is megihlette. Érintjük a Tabula Traiana-t, a Mrakónia kolostort, Decebal szobor arcképét, valamint a Kis- és Nagy Kazán szorost. Hajózás után rövid kitérőt teszünk a Duna mentén, és a Vaskapu I.-es vízierőmű mellett tartunk fotószünetet. Délután visszatérünk Herkulesfürdőre, ahol egy hosszabb séta keretén belül megtekintjük a Ferencz József és Erzsébet királyné által is igen kedvelt fürdőváros történelmi központját, felidézzük az akkori idők hangulatát, gyógyforrásokat kóstolgatunk. Aki nem szeretne sétálni azok szabad fakultatív programként fürdőzhetnek, kipróbálhatják a herkulesfürdői gyógyvizet. Vacsora a szállodában Herkulesfürdőn.
4. nap:
Reggeli után elhagyjuk Bánság déli részét, utunk a Temes folyó mentén, illetve a Hátszegi medencén keresztül Őraljaboldogfalvára vezet, ahol a XIII. századi román stílusú református templomot tekintjük meg. Ezután felkeressük Csernakeresztúr kis faluját, ahol rövid betekintést nyerhetünk a bukovinai székelyek mindennapjaiba. Itt megtekintjük a tájházat meghallgatva eme kis magyar közösség történelmét, majd egy finom gulyás ebédben lesz részünk. Ezután megérkezünk Dévára, ahol megnézzük ,,magos Déva várát" és sétát teszünk a városközpontban. A szállás elfoglalása, vacsora Déván.
5. nap:
Reggeli után hazaindulunk. Először Marosillyére tartunk, ahol Bethlen Gábor fejedelem szülőházánál teszünk látogatást, amely szimbólumává vált az itt élő szórványmagyarságnak. Itt nemcsak különleges vendégszeretetben lesz részünk, hanem egy rendkívüli történelemórán is részt veszünk. Utunk innen Máriaradnára vezet, amely a Maros-mente és a Bánság legnagyobb Mária kegyhelye: itt az 1767-ben épített, szép barokk kis bazilikát és templomot tekintjük meg. Érkezés Budapestre az esti órákban.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
- utazás autóbusszal
- 4 éj szállás
- reggeli ellátás
- VOX készülék
- idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
- belépőjegyek
- fakultatív programok
Felárak:
- vacsora felár (4 vacsora): 29.900 Ft/fő
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 60.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 30.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Nosztalgiavonatozás: | kb. 35 RON/fő |
Hajózás a Kazán-szorosban: | kb. 130 RON/fő |
Őraljaboldogfalva, református templom: | kb. 20 RON/fő |
Ebéd a Gozna víztározónál: | kb. 100 RON/fő |
Csernakeresztúri program + ebéd: | kb. 65 RON/fő |
Sikló Déva vára (amennyiben működik): | kb. 20 RON/fő |
Marosillye, Bethlen Gábor szülőháza: | kb. 80 RON/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
Utazás: Autóbusszal
Szállás: 1 éj Temesvár környékén, 2 éj Herkulesfürdőn, 1 éj Déván 3*-os szállodákban
Ellátás: reggeli vagy félpanzió

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.