A történelmi Pozsony - látogatással az UFO-toronyban és Dévény várában
Találkozás 07:15 órakor a Népliget, a Hell Miksa sétánynál Elnök utcával szemben. Indulás 07:30-kor. Egy alkalommal tartunk pihenőt, általában benzinkutaknál állunk meg.
Első állomásunk a Pozsonytól mintegy 10 km-re található Devény vára, melyet csak a Duna és a Morva folyó hullámai választják el Ausztriától. A várba egy kanyargós betonúton, a nyugati oldalba vágott Morva-kapun keresztül jutunk be. Felérkezve egyedülálló panoráma tárul elénk: a Duna a beleömlő Morva folyóval, és a folyó túloldalán a már osztrák területen fekvő Hainburg vára. Látogatásunk során a reneszánsz palota alsó szintjén található kiállítást tekintjük meg.
Innen folytatjuk utunkat Pozsonyba, ahol találkozunk a helyi idegenvezetővel, aki egy 1,5 órás séta keretében bemutatja a várost különös tekintettel a magyar emlékekre. (fakultatív, részvételi díj 10 Euro/fő). Aki nem vesz részt a városnézésen, azzal az idegenvezető által megadott időpontban és helyen találkozunk, majd az UFO-híd és torony meglátogatása következik. A szlovák főváros egyik leglátványosabb építménye a Duna felett terpeszkedő 431 m hosszú Szlovák Nemzeti Felkelés hídja, amelynek a tetején olyan építmény áll, mintha egy repülő csészealj ereszkedne rá a városra. A hídoszlop egyik karjában az étterem egy ferde gyorsemelővel kapcsolódik magához a hídhoz, a másik karon pedig egy 430 lépcsős sürgősségi lépcső található. Az étterem tetején elhelyezkedő, 95 m magasságú kilátóból madártávlatból nyílik kilátás a Dunára és a főváros nevezetességeire. Az ufó Pozsony egyik leghíresebb és legtöbbet fényképezett látnivalója, amelyet évente több százezer turista látogat meg.
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Az alapár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és a magyar nyelvű csoportkísérést.
Az alapár nem tartalmazza: a belépők árát, az étkezést és a biztosítást, valamint a regisztrációs díjat.
Pénzügy: Dévény vára belépő: 8 Euro/fő, gyermek, diák: 4 Euro/fő.
Fakultatív városnézés Pozsonyban: 10 Euro/fő, UFO-torony belépő: 10 Euro/fő, diák 8 Euro/fő. .
A belépők és a fakultatív városnézés árát az utaskísérő szedi össze a buszon. Az egyes programokra vonatkozó belépők árai szerepelnek honlapunkon a megfelelő utazás oldalán. A feltüntetett árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, parkolás, foglalási/szervezési költség, stb). A belépőjegyek és a fakultatív programok árai tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk. Az utazási szerződés aláírásával a feltüntetett belépők ára is elfogadásra kerül. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban könnyűszerrel megköthető.
Utazás: autóbusszal. Útközben 3-4 óránként tartunk pihenőt, általában benzinkutaknál állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson.
Felszállási lehetőségek:
Amennyiben fix, Ön által kiválasztott ülőhelyet igényel a buszon (melyet végig fenntartunk, vidéki felszállás esetén is) annak díja a választott ülőhelytől függ. Részletek a Súgóban.
Minimum létszám: 35 fő
Kérjük, hogy ha nem a budapesti felszállást választják, jelezzék megrendeléskor (a csatlakozás időpontját fent olvashatják. Az időpontok a budapesti induláshoz képest értendők.). A busz csak igény esetén áll meg a felszállási helyeken és csak a fent felsorolt csatlakozási pontokon van lehetőség a felszállásra!
Felhívjuk figyelmét, hogy a busz a menetiránnyal megegyező oldalon tud csak megállni az autópályák pihenőhelyein, azaz oda- és visszaúton nem ugyanazon oldalon!
Felszerelés:
Ajánlott az útra kis hátizsákot hozni, mely tartalmaz némi szendvicset és vizet az útra. Ezt a városnézés alkalmával is magunkkal vihetjük, de természetesen a buszban is hagyható.
Az autóbuszos utazások módosíthatók, de nem lemondhatók!
Módosítási díjak:
A foglalás elküldésével minden utas elfogadja az utazási iroda általános utazási feltételeit.
Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.
Fekvés: Az utazási csomag nem tartalmaz szállást.