Leírás:
Betlér, Krasznahorka és Rozsnyó neve egyaránt az Andrássy család nevéhez kötődik. E 3 helyszín felfedezésével megismerkedhetnek egy felvidéki arisztokrata család történetével, életével, megtudhatják miért kapta a Vasgróf becenevet Andrássy Manó, miért gondolnak ma is hálával a környék lakói a családra és hogyan született meg a szecesszió egyik legszebb mauzóleuma egy a nemesi hagyományok ellenére megköttetett szerelmi házasság emlékeként.
Program:
KORA REGGEL: TALÁLKOZÓTalálkozó az utazási iroda autóbuszánál az idegenvezetővel a választott felszállási helyen és időpontban. Felszállás után megkezdjük utunkat Szlovákia irányába. Út közben ismerkedünk a Felvidékkel, és az Andrássy család történetével.DÉLELŐTT: BETLÉRA Gömöri terület dombos-hegyes vidékén át érkezünk meg a Rozsnyói-medencébe, ahol az első látnivalónk a betléri (Betliar) Andrássy-kastély lesz. Az egykori családi rezidencia termei szinte ugyanúgy néznek ki manapság, ahogy az Andrássy család a 20. század közepén elhagyta. Nem véletlen, hogy 2016-ben itt forgatták le az 1890 című kosztümös krimisorozatot. A gazdag műgyűjtő családtagoknak köszönhetően gazdag berendezéssel, 14 ezer kötetes könyvtárral és egzotikus műtárgyakkal is találkozhatunk a kastélytúra során, mint például egy egyiptomi múmiával, miközben a család több generációjának életét ismerhetjük meg.DÉLUTÁN: KRASZNAHORKA, ROZSNYÓA kastélylátogatás után Krasznahorkaváraljára utazunk, ahol Andrássy Dénes és Franciska mauzóleumát tekintjük meg. A mauzóleumot a család ősi fészke, a Krasznahorkai vár közelében Dénes állíttatta feleségének, majd később saját nyughelye is lett. (Krasznahorka vára jelenleg nem látogatható.) A mauzóleum a szecessziós építészet kiemelkedő alkotása; a kupolás épület belsejében márványmozaik oltárkép és aranymozaikkal díszített kupola kiemelkedő művészeti értéket képvisel, ami a maga nemében páratlan a környéken. Utolsó állomásunkként az Andrássyakhoz köthető egykori bányászvárosba, Rozsnyóba látogatunk, ahol a főtér épületeivel (Diák templom, Székesegyház, Püspökségi palota, városi torony) ismerkedünk, ahol szabadidő keretében vásárlási, étkezési lehetőség zárja programunkat.KÉSŐ DÉLUTÁN: TALÁLKOZÓProgramunk végén autóbuszra szállunk, majd megkezdjük utazásunkat Magyarország felé. A késő esti órákban érkezünk meg a felszállás helyszínére.
Utazás:
autóbusszal
Fakultatív programok:
Betléri kastély (10.00 EUR)
Krasznahorkai mauzóleum (5.00 EUR)
Indulási időpontok
2025-03-23
2025-04-20
2025-05-25
2025-06-22
2025-07-06
2025-09-21
2025-10-05
Ár tartalmazza:
Ár nem tartalmazza:
Fix ülőhely (bal oldal első sor) 5.000Ft/ fő
Fix ülőhely (jobb vagy bal oldal második sor) 3.000Ft/ fő
Fix ülőhely (hátsó ajtó előtti vagy utáni első sor) 3.000Ft/ fő
Fix ülőhely (egyéb) 1.500Ft/ fő
A belépők árai a buszon fizetendő. * kötelezően fizetendő
FONTOS: Az esetleges határellenőrzésre számítva kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.
Útközbeni felszállók figyelmébe: Az útközbeni felszállást választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az autóbusz visszafelé úton legtöbb esetben a másik oldalon lévő pihenőben fog megállni! Az autópályán történő átkelés felüljáró hiányában nem megoldható, tehát kérjék meg egy ismerősüket, hogy vegye fel Önöket a másik oldalon.
Kérjük, hogy szíveskedjenek a pontos összeggel fizetni, mert nagyobb címlet esetén probléma adódhat a visszaadásból.A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A belépők a buszon fizetendők.
FONTOS:Az esetleges határellenőrzésre számítva kérjük győződjenek meg utazási okmányaik érvényességéről.
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák például adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer stb.
Útközbeni felszállók figyelmébe: Az útközbeni felszállást választók figyelmét felhívjuk arra, hogy az autóbusz visszafelé úton legtöbb esetben a másik oldalon lévő pihenőben fog megállni! Az autópályán történő átkelés felüljáró hiányában nem megoldható, tehát kérjék meg egy ismerősüket, hogy vegye fel Önöket a másik oldalon.
Kérjük, hogy szíveskedjenek a pontos összeggel fizetni, mert nagyobb címlet esetén probléma adódhat a visszaadásból.